A Nemzeti Múzeum lépcsőjén ülni igazi pesti egyetemista rítus. Ki kéne ajánlani mindenféle útikönyvekbe. Annyira.
Koraőszi és tavaszi napok koradélutánjain óriási nyüzsgés a Nemzeti lépcsőjén. Nem jegyért ülnek sorban a kincseket megtekinteni akaró turisták, dehogy: a környék X+1 egyeteméről lógnak át tanítás alatt és után a fiatalok, és süttetik magukat a Kálvin tér felől verő napfényben. 6-10 fős ülős kolóniák alakulnak ki, a csikkeket (ha vannak) egy helyre gyűjtik, és a végén elviszik – de természetesen vannak párocskák és magánzók is. Utóbbiak egyszerűen hanyattdőlnek napszemüvegben, és fogadják a Naprendszer csillagának áldásait. Olvasni amúgy is lehetetlen – a Nemzeti lépcsőjén saját képzeteim szerint mindig iszonyatosan süt a nap.
Volt persze egy olyan délelőtt, amikor nem sütött, szemerkélt az eső, a(z azóta bebizonyosodott: hamis) legenda szerint pedig egy huszonötéves falusi jampec ugrott fel a falra, és az egybegyűlteknek felolvasott valami verset, mire fel a nép ordenáré rikoltozásba kezdett, olyanba, amit Bécsben is hallottak. Magyarszakos bölcsészekből van itt is elég, de azok nem írnak már olyan jó verseket, pláne nem akarják megosztani a Múzeumkert populációjával, és ha megosztanák, akkor a Facebookon, és akkor is mi lenne.
A lépcsők ergonómiailag úgy vannak tervezve, hogy hátfájás nélkül hanyatt lehet dőlni rajtuk. Az Arany János-szobor hátát nézni jó. A villamosokat nézni jó. A Kőbányáról ideverődő 9-es buszt nézni jó, abba meg nem kell belegondolni, hogy hol volt még húsz perccel azelőtt. Itt volt felravatalozva Ady Endre – ez se jó dolog. De volt annyi bájos nemzeti ünnep, legendás showbetétekkel, remegő kisfiúkkal, szempárásító koreográfiákkal!
Hoppá, és egy gondolat: mi a fenének nem bontják le a kerítést? Képzeljék már el az illetékesek! Őrbódé úgyis van, álljon benne egy mentés magyar, security-felirattal, és őrködjön. Az ő fizetése csak aprópénz ahhoz a hatalmas dologhoz képest, amit a Múzeumkertnek a városba való bekapcsolása jelentene. Egyben lenne a járdával, végre közkincs lenne a szobor, a lépcsőn igazi vagány élet folyna. Ajándék teret kapna a város. (Meg lehet nézni a belinkelt temetési videót: ott sincs kerítés. Tehát nem tradíció, a Múzeumot nem kerítéssel pottyantották le az égből.) Két ellenérv: mi lenne a Kiskörútra kiszaladó gyerekekkel? Válasz: amúgy is vannak 80 centis térelválasztó oszlopok a járda meg az úttest között – ennek a helyére lehetne varázsolni egy egyméteres, szexi kis kerítést, az pont megfogja a jövő nemzedékét. A másik: mi lenne akkor a Múzeumkerttel? Szerintem nyugodtan beljebb is lehetne hozni a Múzeumkert határát – ha mindenképpen meg kell védeni éjszakára (és nem elég az őr), akkor álljon úgy az a kerítés, hogy a szobor és a lépcső még nyitott legyen, de a hátsó részek legyenek elzárva. Oldják meg.
Szerintem egyébként vasárnap délelőtt a legjobb a lépcsőn való henyélés. Még mindenki az előző napi sebeit nyalogatja, senki se hív vissza, senki se válaszol sms-re, az ember leül, és telik az idő. Úgy megy el félóra, hogy észre se veszed.