A Palotanegyed

A Palotanegyed Józsefváros Nagykörúton belül eső része. Egykor Pest legelőkelőbb környéke volt: itt ülésezett az Országgyűlés és ide építették fel palotáikat az arisztokrata családok. Ma csupa álom és ígéret.

A 'negyed a Facebookon

Kapcsolat

magnas pont miska kukac citromail pont hu

Friss topikok

Történetek a Palotanegyedből 1. – Mikszáth Kálmán a régi képviselőházról

2011.08.10. 11:04 Borbás Barna


A régi képviselőház a húszezres hátán

l’Istituto Italiano di Cultura di Budapest; dallamos olasz nyelven így hangzik az intézet neve, melynek pontosan 1943. június 21. óta otthont ad a nyolcadik kerületi Bródy Sándor utca 8. alatti palota, egész Józsefváros egyik legimpozánsabb épülete, mely 1865-től 1902-ig közéleti szempontból egyben a legfontosabb is: a Magyar Országgyűlés Képviselőháza volt.

A régi (vagy: „ideiglenes”) képviselőházat a korai eklektika neoreneszánsz stílusában Ybl Miklós tervezte. Az épületet kezdettől ideiglenesnek szánták; megelőzően évtizedek óta, már az 1830-as évek elejétől foglalkoztatta a politikusokat egy országház felépítésének gondolata. Az első konkrét tervvel József nádor felkérése után Pollack Mihály állt elő, a firenzei reneszánsz alapjain álló palotaötletének megvalósítása azonban gyorsan lekerült napirendről. Ezt követően kétszer írtak ki tervpályázatot az épületre: 1844-ben, majd 1882-ben. Határfeszegető, monumentális ötletek születtek, és ugyan döntés is született konkrét munkálatok megkezdéséről, de anyagi és erőforrásbeli hiányosságok miatt az 1861. évi országgyűlésen csak egy ideiglenes képviselőház felépítésére írtak ki újabb pályázatot.

Ybl terve 1865-re valósult meg. A mai Országházhoz hasonlítva is látszik, hogy bár méltóságteljes palotaépület, méreteiben és elhelyezésében sem elégíthette ki a kor reprezentációs igényeit. Steindl Imre álmát, a Duna partján felépült új Országházat fokozottabb várakozás, lelkesedés fogadta. – Persze nem mindenki részéről. Mikszáth Kálmán író, országgyűlési képviselő például igencsak fanyalgott 1902-es és 1903-as országgyűlési tárcái szerint. Nosztalgiával gondolt a régi Házra, ridegnek és túlságosan hatalmasnak látta az újat. A Hajdu Péter által 2009-ben sajtó alá rendezett Cikkek, tárcák c. gyűjtésből pontosan megtudhatjuk, hogyan emlékezett a palóc író a régi képviselőházra.

„De mit beszélek én folyosóról? (Az író ezt megelőzően az új Ház folyosójának életét írja le. - a szerk.) Van is már folyosó? Legalább a régi értelemben nincs. Az a csodás hely, hol a parlament kulisszaélete forrt, zajlott és bugyborékolt, hol a tanácsteremben felgyűlt gyúanyag néha fel is robbant, nincs többé. Az óriási csarnokok, korridorok, átjárók, keresztezők nagy dimenzióikkal valóságosan elnyelik a tanácsteremből kilépő képviselőket. Mintha egy egész városrészben volnának szétszórva, órákig elsétálhatnak összevissza a nagy labirintusban anélkül, hogy találkoznának.

A régi Ház kedélyes fülkéi, primitivitása, intimus szögletei, bizalmas suttogóhelyei, hol minden együtt volt, hol minden elevenség egy rakásra torlódott, örökké feledhetetlenek lesznek. A zajos szcénák, a politikai hullámzások és a pompás trics-tracsok színtere mint valami vonzó emlék él az emlékezetekben. Emitt oly hideg minden. Az ember szinte azt gondolja, hogy nem azért nem üldögél itt Tisza Kálmán, vagy nem csörtet végig haragosan Szilágyi Dezső, és nem azért nem pajzánkodik Beöthy Aldzsi, mert mind a három meghalt, hanem mert ott maradtak a régi folyosón, a Sándor utcában.”

 A képviselőház és tájéka. Vasárnapi Ujság 50. évf., 18. sz., 1903. máj. 3.

Az emlékezésből az is kiderül, kik azok, akik biztosan szívesebben járnak az új épületbe, mint a régibe:

„A karzat rendszerint tele van szép asszonyokkal és lányokkal, mint egy virágoskert, azzal a különbséggel, hogy a virágok minden nap változnak. Már mikor belép a honatya, még az öregje is (aki már csak lefelé néz az anyaföldre), ha leül, legott észreveheti (mert itt mindenkinek jó szimatja van), hogy finom rezeda és Eau de Russe illatok áradnak felülről a levegőbe. Így vezeti el aztán az orr a szemet a paradicsomba, holott a köznapi életben megfordítva történik.

A hölgyek a Ház tanácskozásai iránt már a legrégibb idők óta érdeklődtek. Híres volt egy szép Kállayné a hetvenes években, aki gyakran járt a karzatra, s a képviselők egyszerűen »Pannóniának« hítták, mert olyan volt, aminőnek Magyarországot rajzolják a művészek, nőalakká eszményesítve.

De persze nem mindég »szép« a karzat. Ahhoz bizonyos szónokok kellenek, akik a nők kedvencei. Ilyen volt Apponyi Albert, míg meg nem házasodott; a mágnásvilág összes asszonyai berukkoltak, suhogott a selyem a karzaton, lengtek az örökké kíváncsi mozgó fejecskéken a strucctollak, s röpke szellőt hasogattak ki a legyezők a forró gőzökkel telített levegőből. Fenyvessy Ferenc a lateiner osztály hölgyeire gyakorolt ilyen vonzó hatást. Egy alkalommal egy muff esett le a karzatról egy felvidéki képviselő fejére, aki rettentő ijedtségében egy szőrös szörnyeteget érezvén fejére ugrani, felugrott és anyanyelvén kiáltotta el magát: »Csert, csert!« (Az ördög, az ördög.) Persze nagy nevetés támadt, s a teremszolga visszavitte a bájos kis toalett-tárgyat tulajdonosnőjének.

Az új Házba még szívesebben járnak a hölgyek, mert itt maga a Ház is látványosság, és ők maguk is szebbek itt, mint egyebütt, mert a márványoszlopos fülkékre osztott karzaton úgy fest egy-egy csoport szépasszony, mintha szép festmény lenne, domború női fejekkel márványkeretben.”

 A Ház virágoskertje. Vasárnapi Ujság 50. évf., 52. sz., 1903. dec. 27.

 

Vasárnapi Ujság, 1865. október 1.
 

1902-től kezdve 1920-ig a mai Bródy Sándor utcai épület leginkább vásárok és kiállítások helyszíne volt. 1920 novemberében az első emeleten vetítőszobát alakítottak ki a korszak egyik új élményének biztosításához: filmvetítésekhez. 

A két világháború között Magyarország külpolitikai elszigeteltségéből Bethlen István, majd Gömbös Gyula miniszterelnöksége alatt először Olaszország felé látszott a kivezető út. Ennek a diplomáciai közeledésnek egyik eredménye az 1935-ben, Rómában aláírt szerződés, melynek értelmében az egykori ideiglenes Képviselőház épületét 1942-ben az olasz állam tulajdonába utalták. Számos homlokzati és a belső teret egyaránt érintő felújítási munka után a Magyarországi Olasz Kultúrintézet 1943. június 21-én nyitotta meg kapuit.

1 komment

Címkék: történelem mikszáth palotanegyed olasz intézet régi képviselőház

A bejegyzés trackback címe:

http://apalotanegyed.blog.hu/api/trackback/id/tr683139427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

innovation 2014.01.03. 22:43:24

Régi és a mostani belső tereiről valamit láthatunk?